Fortepan / FŐFOTÓ
A szocializmusban a vásárlás egészen más élmény volt, mint manapság. A hipermarketek helyett az emberek közértekben, piacokon, szövetkezeti boltokban és maszek üzletekben szerezték be a mindennapi szükségleteiket. Az ellátás akadozott, sokszor nem lehetett elérni alapvető élelmiszereket vagy iparcikkeket, de az emberek feltalálták magukat. Sorban állás, csomagolt kenyér helyett frissen szeletelt vekni, külön félretett „pult alatti” áruk – ezek mind a mindennapok részei voltak.
A közértek világa
Fortepan / FŐMTERV
A közértek (Közért Vállalat) a szocialista Magyarország élelmiszerellátásának gerincét adták. Ezek a boltok az államilag szabályozott, szigorúan ellenőrzött kereskedelem részei voltak, ahol az árak nem a kereslet-kínálat szerint alakultak, hanem a tervgazdaság döntései alapján. Az üzletek kínálata erősen korlátozott volt, a választék messze elmaradt a nyugati országok bőséges polcai mögött, de a hétköznapi bevásárlások zömét mégis ezek a boltok bonyolították.
Ma nyílik meg
az 1500. K Ö Z É R T – fiókA KÖZÉRT 1948 májusában alakult,
akkor nyitotta meg elsö üzleteit. Ma
a XX. kerületben (Pesterzsébet), a
Nagykőrösi-út 34 alatt ünnepélyesen
megnyitják az 1500. KÖZÉRT-fióküzletet.
A KÖZÉRT 1948-ban 395 fiókkai működött s ez a szám egy évvel
később, 1949 decemberében 1138-ra
emelkedett. A szocialista kereskedelem
megjelenése a főváros belső’ kerületei-
ben és a peremkerületekben egyaránt
árlemorzsolódásra vezetett.Népszava 1950. Július 1.
A közértek hangulata és kínálata
Fortepan / Bojár Sándor
A belépőket jellegzetes illat fogadta: a friss kenyér és péksütemény illata keveredett az ecetes savanyúságok és füstölt termékek aromájával. A polcokon sorakozó termékek nem csillogó márkacsatában versenyeztek, hanem egységes, puritán csomagolásban kínálták magukat. Egy-egy termékből gyakran csak egy-kétféle létezett: például tejből ott volt a „zacskós tej” és a palackos változat, de választék nem nagyon volt.
A pékáru pultnál az emberek sorban álltak a friss kenyérért, amit sok helyen egy hatalmas, fémes csattanásokkal dolgozó szeletelőgépen vágtak fel. A kiflit és zsemlét kilószámra mérték papírzacskóba. A zsömlének és kiflinek akkoriban valódi ropogós héja volt, amit ma már nehéz megtalálni.
Magyar Nemzeti Digitális Archívum / Kőbányai KÖZÉRT Vállalat Tanbolt
A hentespult előtt mindig kígyózó sor állt, különösen hétvégék előtt, amikor a családok a vasárnapi ebédhez próbáltak húsféléket beszerezni. Bár a választék sokszor szűkös volt, néha egy-egy jó kapcsolat vagy „hátsó kapu” segítségével hozzá lehetett jutni olyan húsokhoz, amelyek nem kerültek ki a pultba. A téliszalámi és a jobb minőségű sertéshús szinte mindig „pult alól” fogyott el, vagyis csak a bolti eladó ismerősei, vagy a türelmesen várakozó, „jól helyezkedő” vevők juthattak hozzá.
Különleges áruk a közértek kínálatában
Fortepan / Bauer Sándor
A legnagyobb kihívást az olyan importáruk beszerzése jelentette, mint a banán, a narancs vagy éppen a kakaó. Ezekhez leginkább csak karácsony környékén lehetett hozzájutni, és akkor is csak véges mennyiségben. Amikor „bedobták” a boltokba a narancsot vagy banánt, gyorsan elterjedt a híre, és pillanatok alatt hosszú sorok alakultak ki. Előfordult, hogy valaki órákon át állt sorban, mire végre hozzájutott egy kiló gyümölcshöz. A banánt gyakran még zölden árulták, otthon kellett megvárni, míg beérik.
A csokoládé és édességek kínálata sem volt túl széles. A boltokban leginkább a magyar gyártmányú Sport szelet, Melba kocka, a Balaton szelet és a Pilóta keksz volt megtalálható. A nyugati édességeket, például a Mars vagy Snickers szeletet, csak a külföldi utazók vagy a valutás boltok látogatói engedhették meg maguknak.
A tejtermékek közül a túró és a tejföl mindennapi alapélelmiszernek számított, de a trappista sajt néha eltűnt a boltokból, és helyette más, kevésbé népszerű sajtféléket lehetett csak kapni. A vaj időnként szintén hiánycikk volt, ezért sok család inkább margarinnal helyettesítette.
Maszek boltok – A választék oázisa
Fortepan / Urbán Tamás
Bár a szocialista Magyarországon az állami kereskedelem dominált, a „maszek”, azaz magánkereskedők által üzemeltetett boltok különleges helyet foglaltak el a vásárlási lehetőségek között. Ezek a kis üzletek a hivatalos ellátási láncon kívül működtek, és bár árukészletük nem mindig volt kiszámítható, sokan mégis előnyben részesítették őket a közértekkel szemben.
A maszek boltok egyik legnagyobb vonzereje a választék volt. Míg az állami üzletek polcain gyakran ugyanazok az egységes csomagolású termékek sorakoztak, addig a maszekoknál olykor olyan árucikkek is felbukkantak, amelyeket máshol nem lehetett kapni. Egy ügyes boltos kapcsolatainak köszönhetően néha még importcikkeket is be tudott szerezni, legyen szó nyugati édességekről, kávéról, Coca-Coláról vagy akár farmerről.
Fortepan / Bauer Sándor
Az árak persze jóval magasabbak voltak, mint az állami üzletekben, de aki igazán vágyott egy-egy különlegesebb dologra, az hajlandó volt többet fizetni érte. A maszek boltokban gyakran személyesebb kiszolgálás is várta a vásárlókat. Egy törzsvásárló könnyebben juthatott minőségi áruhoz, sőt, néha előre félretették neki az éppen érkezett ritkaságokat.
A maszek vállalkozások virágzásának persze voltak korlátai is. Az állam szigorúan szabályozta a magánkereskedelmet, és bár a kis boltok létezhettek, a nagyobb nyereség nem maradt sokáig észrevétlen. A hatóságok rendszeresen ellenőrizték őket, és ha egy üzlet túlságosan jól ment, könnyen célkeresztbe kerülhetett.
Fortepan / Urbán Tamás
Mindezek ellenére a maszek boltok sajátos színfoltjai maradtak a korabeli vásárlási szokásoknak. Aki tudta, hol érdemes keresni, az itt találhatta meg a szocialista világban elérhető legjobb árut – egy kis szerencsével akár egy tábla nyugati csokit vagy egy üveg valódi olasz parfümöt is.
Piacok – Friss áru, valódi alkudozás
Fortepan / Szalay Zoltán
A piacok a szocialista időszakban is fontos szerepet játszottak a magyar vásárlási kultúrában, noha az állami élelmiszerbolt-hálózat, a közértek egyre nagyobb szerepet kaptak. A piacokon való vásárlás azonban nem csupán bevásárlás volt, hanem társadalmi esemény is: az emberek itt találkoztak, beszélgettek, és gyakran az eladókkal is szoros kapcsolatot alakítottak ki.
Fortepan / Magyar Rendőr
A piacok kínálata sokkal színesebb volt, mint az állami boltoké. Itt a friss áru mindig elérhető volt – házi tojás, tej, túró, tejföl, füstölt húsok és szezonális zöldségek, gyümölcsök sorakoztak a standokon. Az árusok sok esetben maguk termelték az árut, így a minőség és az íz felülmúlhatatlan volt a bolti kínálathoz képest.
Az alkudozás a piacok sajátos hagyománya volt. Bár a szocialista gazdaság nem kedvezett a „túlzott egyéni nyerészkedésnek”, a piacon mégis élt a régi vásári szellem: aki ügyesen alkudott, az jobb áron juthatott hozzá a portékához, vagy kaphatott egy kis ráadást – néhány szem plusz paradicsomot, egy tojást vagy egy marék petrezselymet. Az eladók is ügyesek voltak: az „utolsó, édes barack” mindig a legszebbnek tűnt a ládában, és a „házi” tejfölt is különösen vastagnak és krémesnek ígérték.
Fortepan / Szalay Zoltán
A Fővám téri Központi Vásárcsarnok Budapest legnagyobb piaca volt, ahol a város és az ország különböző pontjairól érkező árusok kínálták portékáikat. Itt lehetett kapni vidékről hozott házi kolbászt, sonkát, friss csirkét és ritkaságszámba menő gyümölcsöket is. A kisebb városi piacok sem maradtak el élményben: a pultok között sétálva az ember belehallgathatott a kofák harsány beszélgetéseibe, és könnyen belekeveredhetett egy-egy vidám alkudozásba.
A 70-es, 80-as években a piacok népszerűsége tovább nőtt, mivel az állami boltokban gyakran akadozott az ellátás. Amikor a közértekben épp nem volt burgonya vagy friss zöldség, a piacokon még mindig hozzá lehetett jutni – igaz, néha drágábban. Az importgyümölcsök, például a narancs és a banán ritkaságnak számítottak, de aki igazán ügyes volt, az a „hátsó kapukon” keresztül mégiscsak beszerezhette őket – akár a piacon, akár egy jól értesült zöldségestől.
Fortepan / Kriss Géza
A piacok tehát nemcsak élelmiszer-beszerzési helyek voltak, hanem a mindennapi élet részei is. A friss áru, a személyes kapcsolatok és az alkudozás lehetősége miatt sokan inkább a piacot választották a szocialista élelmiszerboltok helyett.
A fekete piac – Amit nem lehetett megvenni boltban
Fortepan / Urbán Tamás
A hiánygazdaság miatt sok termékhez csak „fekete piacon” lehetett hozzájutni. Ilyenek voltak a nyugati farmernadrágok, kazetták, rágógumik, vagy a már említett egzotikus gyümölcsök. A Gellért-hegyen vagy a lengyel piacokon lehetett „alulról jövő” árukhoz jutni, de az is előfordult, hogy valaki csomagban kapott nyugati rokontól valami ritkaságot.
Az autóvásárlás* is igazi tortúra volt, hiszen a Trabantokra, Wartburgokra vagy Zsigulikra éveket kellett várni. Persze akinek voltak kapcsolatai, az gyorsabban hozzájuthatott egy „használt, de valójában új” járműhöz.
– *Az autóvásárlás a szocializmusban egy külön cikket érdemel, mely hamarosan olvasható lesz portálunkon –
A vásárlás a szocializmusban tehát nem volt egyszerű, de egyfajta közösségi élménnyel járt. Az emberek segítették egymást, ha valahol felbukkant egy keresett áru, szóltak egymásnak. A boltokban ismerték a vásárlókat, a piacokon lehetett alkudozni, és a maszekok néha olyan dolgokat is be tudtak szerezni, amikről a legtöbben csak álmodtak.
Ma már a hipermarketek kínálata mellett elképzelhetetlen, hogy egy kiló banánhoz vagy egy farmerhoz tényleg szerencse és kapcsolat kellett. Mégis, a szocializmus bevásárlási szokásainak volt egy olyan emberközeli varázsa, amit a modern világban már egyre ritkábban tapasztalunk meg.